ENESCU ÉS A “LĂUTAR”
George Enescu első hegedűtanára nem tudott kottát olvasni. Nicolae Filipnek hívták, Laie Chiorunak szólították, és a Szeret menti falvakban muzsikált lăutarként. Egyetlen módszere volt, amelyet mindenkinél alkalmazott: a fül. A repertoárja kizárólag népzenéből és régi románcokból állt.
Vele kezdődött minden. Enescu négyéves volt. Egy nap odahívta az apját, és egyetlen ujjal, a D-húron eljátszotta neki A Duna hullámait. Nem voltak lemezek, nem volt rádió. A dallam vagy Laie-től származott, vagy a szlanikfürdői park katonazenekarától.
Enescu soha nem felejtette el, honnan indult. 1928-ban azt mondta egy tanárnak, hogy a román zenének közelebb kell maradnia a természetes forrásához, és hogy ő maga sokat tanult a “lăutaroktól”, nem az iskolától. Egész életében együtt dolgozott velük. Viorel Cosma zenetudós hat olyan lăutart számolt össze, akik döntő hatással voltak rá, a gyermekkori Laie-től egészen Gheorghiță Dinicuig, akinek azt írta, játsszon neki valamit, ami pihentet.
Életrajzírói szerint az 1. román rapszódiát nyitó dallam, a világ legismertebb román zeneműve, szintén Laie Chiorutól származik.
És amikor 59 évesen megírta az Impressions d’enfance (Gyermekkori benyomások) című szvitet, annak első darabja A lăutar címet kapta. Laie portréja ez. A kottát olvasni sem tudó embert Enescu zenei önéletrajzának legelejére helyezte.